- A kígyó árnyéka
- Magvető Kiadó
- Könyv: Boldogtalan ködfelhő (Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka) | Magyar Narancs
- Könyv: A kígyó árnyéka (Rakovszky Zsuzsa)
- Elemzés
A szaggatott narratívájú, öntükröző történeti elbeszélések, fiktív önéletrajzok és metafikciós történelmi regények diadalútja azóta is töretlen (lásd például Márton László regényeit vagy Péterfy Gergely Kitömött barbár á t, vagy akár azt a folyamatot, ahogyan e poétikák a lektűr anyanyelvévé is váltak). A kígyó árnyéka cselekménye a 16. század végén született Ursula (Orsolya) Binder (született Lehmann) ifjúkorát meséli, amelyet ő idős korában, 1666-ban vet papírra. A politika- és hadtörténeti események (török megszállás, Bocskai-felkelés, reformáció) a regénynek fontos, ám mindvégig a háttérben maradó részét képezik; ezekkel megegyező súlyt kapnak a városi közösség közéletéről szóló beszámolók; az előtérben ugyanakkor a főhőssel megesett események és az ő azokra adott reflexiói állnak. Szereplőinek nagy többsége nő: a szöveg fontos célja, hogy egy korábban az irodalomban nem képviselt csoport életét, szokásait, hiedelmeit láthatóvá tegye. Ide tartozik a test és a szexualitás – az irodalomban nem létező – korabeli nyelvének kialakítása is.
A kígyó árnyéka
Magvető Kiadó
Az addig költőként ismert szerző első regényét egykorú kritikusai és az azóta született értelmezések is a történelmi regény műfajának megújítására tett, ezredforduló környéki nagyszabású kísérletek áramlatában helyezték el. Az igencsak heterogén műcsoport összetartó ereje az a – posztmodern teóriák befolyásától és a rendszerváltást követő évtized társadalmi-politikai történéseitől nem mentes – belátás, mely szerint a múlt megismerése nem transzparens: a történelmi események csak a róluk szóló elbeszélésekben, vagyis szövegek által jönnek létre (ennyiben az ide sorolható regénypoétikák – ahogyan az a műfajnak minden korban természetes velejárója, – a szépirodalom és a történetírás határának revízióját is célozták). A történelmi regény persze mindig a megírás jelenéről szól: nem lehet véletlen, hogy a kilencvenes-kétezres évek legsikeresebb, legfontosabb történelmi regényei mind olyan, a műfaj által korábban nem kiaknázott időben és térben helyezik el cselekményüket, amelynek egyes elemei akár a parabolikus értelmezéseket is előhívják.
- Ruth könyve 1 16 17
- Kérdések és válaszok angol nyelvből
- 40 éves szűz online filmnézés magyarul videa
- Állampolgársági eskü/fogadalom tétele - BPXV
- Karácsonyi ünnepvárás versekkel
Könyv: Boldogtalan ködfelhő (Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka) | Magyar Narancs
A szexuális aktusok leírása közben pedig mintha a teste is megsemmisülne, feloldódna valami félelmetes ismeretlenben. A fikció szerint persze a szöveg jó hatvan évvel későbbi visszaemlékezések terméke, szerzője pedig már nem körüludvarolt fiatalasszony, hanem boszorkánynak titulált anyó, akinek reménytelen nosztalgiája áthatja önéletírása minden sorát, miközben az én megkettőzése ("emlékező-én" és "szereplő-én") nem problematizálódik. Ennek oka talán az emberi élet – minden radikális változás, szerepcsere, identitásvesztés és -felépítés ellenére fenntartott és intenzíven átélt – folyamatossága.
Összefoglaló
Egy nő meséli az életét. Álmokkal, babonákkal, zabolátlan vágyakkal teli gyermek és lánykorát, titkokkal terhes, különös asszonyi sorsát. Lehmann Orsolya ezerhatszázhatvanhatban leírja az emlékeit. Szembenéz a titkaival, bevallja nagy bűnét, melyet egész életében rejtegetnie kellett, magát másvalakinek hazudni, hogy elkerülje a hóhérkötelet. A világ előtt özvegy édesapja hű, segítő támaszaként szerepel, de a bezárt ajtók-ablakok mögött apa és lánya között hol néma, hol zajos csaták dúlnak: az egymásba csapó szeretet és gyűlölet, az egymásrautaltság és a féltékenység szenvedélyes küzdelmei. És az igazságot senki nem tudhatja meg... A kígyó árnyéka az izzó szenvedélyek és az emlékeket átszínező, gyógyító feledés regénye. A varázslatos nyelven megírt történetben Rakovszky Zsuzsa – akit eddig kiváló költőként és műfordítóként ismerhettünk – úgy vezeti végig az olvasót a családi és szerelmi "veszedelmes viszonyokon", az embereket tápláló és felemésztő kapcsolatok hullámzásain, ahogy csak a legnagyobbak tudják.
Könyv: A kígyó árnyéka (Rakovszky Zsuzsa)
Az sincs egyértelművé téve, hogy a fikció szerint mely nyelven születik az olvasható szöveg. Az egykorú magyar regényirodalomhoz képest feltűnően sűrű motívumhálója (elsősorban a tűz és a kígyó képeit kell kiemelni) és a romantikus irodalom, olykor pedig a detektívtörténetek sémáinak mozgósítása mellett A kígyó árnyéka legfigyelemreméltóbb jellemzője, hogy többszörösen is az azonosságok és különbségtételek nem magától értetődő konfliktusait viszi színre. A problémakör középpontjában egyértelműen az identitás kérdése áll. A főhős saját identitásának egyetlen elemét sem tudja stabilizálni: legközelebbi hozzátartozója, apja nem biztos, hogy vér szerinti apja. A vele megegyező nevű mostohaanyját annak halála után a kisváros nyilvánossága előtt eljátszani kénytelen Orsolya e szerepjátszást is az identitása feladásaként éli meg: "Így hát az a személy, akinek ki kellett adnom magamat, sok tekintetben azonos volt azzal a másikkal, aki valójában voltam, ha ugyan voltam még valaki valójában. " Később már a teljes énvesztésről ír: "egyetlen minutára sem feledkezhetem meg róla, hogy nem vagyok azonos azzal a személlyel, akinek a világ előtt mutatkozom, csakhogy lassanként nem is tudom már, hogy ha az nem, hát ki s mi vagyok én valójában? "
Elemzés
Ez a "premodernre rájátszó posztmodern próza" (Radics) pedig megengedi, hogy Orsolya önéletírásában a cselekmény történeti idejéhez képest anakronisztikus, a 20–21. századi gondolkodásra jellemző, elsősorban antropológiai és pszichológiai kérdések is megjelenjenek a korra jellemző pietikus és babonás gyakorlatok mellett. Meglepő lehet, hogy az elbeszélő, akinek életét közösségi szinten a reformáció politikai vitái és harcai alakítják, teológiai magyarázatok helyett pszichoanalitikus álomfejtésekkel operál, ám a regény nyelve, annak különböző rétegekből összegyúrt terminológiája és az adott szöveghelyek valódi dramaturgiai funkciója ezeket az anakronizmusokat nem önellentmondásként vagy belső konfliktusként jelenítik meg. E kidolgozottság fényében ugyanakkor következetlennek tűnik az a mód, ahogyan a regény a nyelvi különbségeket kezeli, azaz, hogy ezekre nem reflektál: szereplői hangsúlyosan német ajkú polgárok, a városi közegek általában kevert nyelvűek, ám a szöveg a városneveket (Ödenburg, Güns) és egy-két párbeszédet kivéve mindent magyarul közöl.
Egyedül él, elszigetelten és boldogtalanul; gyógyszerészeti és növénytani ismeretei miatt (ezeket apjától, a lőcsei, később soproni patikustól tanulta) boszorkányság hírében áll. Miután a regénynek erős történelmi referencialitása van, és a kor-, valamint helyrajz több mint korrekt (annak ellenére, hogy az én-elbeszélés centrumában egy mikrotörténeti jellegű, privát eseménysor áll, egy úgynevezett "női sors"), kíváncsiságból megnéztem a magyarországi boszorkányperek Schramm-féle gyűjteményét, van-e benne szó Binder vagy Lehmann Orsolyáról; persze, hogy nincs. Ami szerintem nem azt jelenti, hogy a hősnő a fantázia szülötte, hanem azt, hogy megúszta a gyanúsítgatást. Vagy esetleg nem úszta meg, és mint boszorkányt perbe fogták, majd megégették, csak éppen a per anyagát valamikor a Rákosi-korszakban kiselejtezték a levéltárból. Ám Rakovszky Zsuzsa könyve nem erről szól. Hanem valami másról. Sok minden másról. Egészen felületi, ha úgy tetszik, erkölcsi szinten arról, hogy Lehmann Orsolyát mindvégig olyan bűnökkel és vétkekkel gyanúsítják, - a paráznaságtól a boszorkányságig -, amikben (még a korabeli kíméletlen törvények szerint is) ártatlan, viszont ténylegesen elkövetett bűnei, bűnrészességei, bűnpártolásai sorra titokban maradnak.